Északra és keletre esőt jósolnak, délután délnyugatról érkező zivatarok várhatók. Hogy mindezt elkerüljük, mára a Gerecsét, ott is a Gorba-tetőt választottuk, úgysem volt még ott az idén senki. De a hagyományokkal szakítva nem keletről, hanem délről támadtunk. A Tata felé vezető úton még az arborétum előtt, a 1128-as és a 1134-es utak találkozási pontjában a térképeken nem jelzett helyen parkoltunk. Ez a Gorba-pihenőhely, padokkal, esőbeállóval, információs táblákkal.

Ködben, párában, harmatban, lucsokban indultunk, cipőnk, ruhánk átázott, mire felértünk. A karácsonyra kapott, most először bevetett túrabakancsomat különösen sajnáltam.
Út közben sok érdekeset láttunk.

A mészégetők tanyájából csak a romok és a még most is fekete, szénporos talaj maradt az utókorra.
Később megcsodáltuk a térképen is jelzett barlang ijesztő bejáratát, de az igazi meglepetést a kis faház okozta. Az ajtaja csak egy bottal van betámasztva, hogy vad be ne tévedjen, benne puritán, de emberi viszonyok, ivóvíz, kályha, tűzifa, fekhely. Nincs szétlopva, tönkretéve, kifosztva.
Kár, hogy csúnyán össze van firkálva.
A barlang feltárásáról és a ház építéséről itt találtam a neten képeket.

Az út nem vezet el a csúcshoz, az utolsó szakaszon toronyiránt kellett mennünk, a csúcskő nem a megszokott csonkagúla, csak egyszerű betonhasáb. Vidám társaság járhatott előttünk.

A csúcskő mellett a mészkősziklákra tettük a rádiót és gyorsan nekiálltunk az antennaépítésnek. Ezúttal dipolokat telepítettünk Laci vadonatúj csodafegyvere segítségével. A dipolok jó magasra kerültek, jól mentek, maga a rádiózás sok újat nem hozott.

Összesen 254 QSO-t naplóztunk.

Azt mondják, öreg legénynek nem való a május, de a tavaszi erdő virágaival most se tudtunk betelni.

Cipőnk-ruhánk megszáradt, az esőt megúsztuk, elégedetten ballagtunk le a kocsihoz.

Erre jártunk