dinpi

A százhatvanharmadik kirándulás KM-013 Öreg Pap-hegy 567 m (2 pont)

2023 március 21.

Itt van Benedek.

"Ez a tavasz első napja. Ha ezen a napon dörög az ég, száraz lesz a nyár - tartották elődeink. Ezen a napon ültetett hagymát augusztus 24-én szedték föl, utána a háztetőre rakták, ahol 7 nap érte a napsugár és 6 éjszaka a harmat. Ennek a hagymának a főzetét elsősorban a tífuszos betegek gyógyítására tartották alkalmasnak. Ezen a napon zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak."

HA1US Tibi (Juno) a nyolcórás vonattal érkezett Kelenföldre. Rakpart, 11-es út, Szentendre. Pilisszentlászló határában a sportpálya után találtunk egy kis füves területet, ahol mindenféle ütött-kopott, rendszám nélküli terepjárók rozsdásodnak. Itt hagytuk az autót és Junót is, aki "futóműcsere" előtt áll, egyelőre nem vállal ilyen túrát. Jobban is tette hogy nem tartott velünk, mi is eléggé megszenvedtünk az utolsó párszáz méteren. A Spartacus-ösvény felé indultunk a z jelen. Ősszel jártam erre, a szürke (és más színű) marhák továbbra is jól érzik magukat a domboldalon.

Az erdők még a szürkés-barnás téli színüket mutatják, de itt-ott azért már felbukkan egy-egy élénkzöld folt, a tisztásokon zöldell a fű. Keletről kerültük a csúcsot, de mikor azt láttuk, hogy tervezett útvonalunk völgynek fordul, úgy döntöttünk, hogy levágjuk a kanyart, toronyiránt indultunk felfelé, ne veszítsük már el a nehezen megszerzett magasságot.
Rossz döntés volt, meredek oldalra kerültünk, megszenvedtünk a feljutással. Jópárszor meg kellett állnunk kilihegni magunkat, a végén már fától fáig haladtunk, mint a partizánok. Mikor végre felértünk, fakereszt, mellette kispad fogadott bennünket.

A kereszt mellé került a múltkori megreccsenés után úgy-ahogy megszigszalagozott árboc, a közeli fák még csupaszok, így egész jó antennát sikerült telepítenünk. A kispadra tettük a rádiót a kiegészítőkkel, ide ült az aktuális operátor, a logger a mellette lévő sziklára telepedett. A jelzetthez képest némi késéssel kezdtük a rádiózást. Nincs net. Lóvontatású Edge van, de a Sotawatch nem tölt be. Affenébe...mindegy, csináljuk, szokás szerint 7 megára kapcsoltunk.
CQ CQ CQ - semmi. Megint CQ, megint semmi. Nabakker, mi lesz most? Mindegy, gyerünk fel 10 megára. Itt aztán kezdtek jövögetni, valaki be is szpotolt bennünket, végre megindult a dolog, néha egész jó kis pileup alakult ki. HA5MO Lajosnak SMS-t küldtem, de 5OV Péternek elfelejtettem küldeni - azért ránk talált. Jöttek a szpotok, velük a hívók és talán a WFF is extra vonzerőt jelentett, csináltunk pár S2S QSO-t és vagy 10 DX-et is.

Ha elbújt a Nap, fáztunk a tavaszi szélben. Jólesett, mikor újra kisütött.

Végül 141 QSO után bontottunk és az eredetileg tervezett kényelmesebb erdészeti (?) úton visszamentünk a kocsihoz, ahol Juno türelmesen várt ránk.

oldpriest

Sándor napján megszakad a tél, József napján eltünik a szél,
zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog aki él.

Weöres Sándor Tavaszköszöntő

Erre jártunk:

Powered by Wikiloc
A LOGok:

HA5MA/p

1. HA5AZC 10:55 10 CW
2. DL2ASG 10:57 10 CW
3. OE7PHI 10:58 10 CW
4. ON4BCA 10:58 10 CW
5. HB9AGH 10:59 10 CW
6. DL2YBG 11:00 10 CW
7. DL2HWI 11:01 10 CW
8. HB9CGA/P 11:02 10 CW
9. DL1FU 11:03 10 CW
10. YO6CFB 11:04 10 CW
11. OK2PDT 11:04 10 CW
12. IK2LEY 11:05 10 CW
13. F4WBN 11:06 10 CW
14. SP9AMH 11:06 10 CW
15. ON4YB 11:06 10 CW
16. DL6WT 11:07 10 CW
17. SP6BOW 11:07 10 CW
18. OZ6ABZ 11:08 10 CW
19. DL7VKD 11:09 10 CW
20. GM4ZMK 11:10 10 CW
21. OM5TX 11:35 10 CW
22. HA5MO 11:36 10 CW
23. DL7UWR 11:37 10 CW
24. I7PXV 11:38 10 CW
25. DL6AG 11:38 10 CW
26. ON3UA 11:39 10 CW
27. UR4WZZ 11:40 10 CW
28. OH1RR 11:44 14 CW
29. UX7UN 11:44 14 CW
30. DL2RUF 11:45 14 CW
31. SQ2HPS 11:46 14 CW
32. DL7MA 11:47 14 CW
33. 4Z4DX 11:48 14 CW
34. YL2TQ 11:49 14 CW
35. IW2BNA 11:50 14 CW
36. DL7URB 11:51 14 CW
37. F5MQU 11:51 14 CW
38. OH5KT 11:52 14 CW
39. PAØB 11:53 14 CW
40. IK6PRN 11:53 14 CW
41. HA5MO 11:53 14 CW
42. RW3KE/P 11:55 14 CW
43. PA3CNI 11:56 14 CW
44. GU4YBW 11:57 14 CW
45. OZ7P 11:57 14 CW
46. KG8P 12:24 14 CW
47. F6GUU 12:25 14 CW
48. VE1WT 12:27 14 CW
49. EI6FR 12:28 14 CW
50. DL6ABB 12:29 14 CW
51. F4HVO 12:31 14 CW
52. PA3GLH 12:32 14 CW
53. F6EOC 12:33 14 CW
54. HB9CUE 12:35 14 CW
55. HB9FIH 12:35 14 CW
56. HB9AGO 12:37 14 CW
57. OH3GZ 12:38 14 CW
58. HA5OV 12:40 14 CW
59. IK1MAF 12:41 14 CW
60. YL2AG 12:43 18 CW
61. HA5MO 12:45 18 CW
62. LZ1GC 12:46 18 CW
63. G4PVM 12:48 18 CW
64. IK2ILH 12:49 18 CW
65. HA5OV 12:50 18 CW
66. HA5MO 13:37 28 CW






Hanem a meleghozó Sándorról, Józsefről és Benedekről van ám egy másik legenda is:

HA5LV/p

1. HA5MO 11:11 10 CW
2. S52RA 11:13 10 CW
3. SQ8JMZ 11:13 10 CW
4. DF4FQ 11:14 10 CW
5. G4OBK 11:15 10 CW
6. 9A2UN 11:15 10 CW
7. G3VQO 11:17 10 CW
8. IK8NSR 11:18 10 CW
9. DL6MST 11:20 10 CW
10. DL1HBT 11:20 10 CW
11. DL8MF 11:21 10 CW
12. HB9CBR/P 11:22 10 CW
13. EG7GURU 11:24 10 CW
14. YU1KN 11:25 10 CW
15. DL2DXA 11:26 10 CW
16. ON7GR 11:26 10 CW
17. OK2PVG 11:27 10 CW
18. IK2LEY 11:28 10 CW
19. IK3RIQ 11:28 10 CW
20. OM5TX 11:30 10 CW
21. OM5DP 11:31 10 CW
22. SP6OPZ 11:31 10 CW
23. OH1RR 11:32 10 CW
24. G4AFI 11:32 10 CW
25. SQ2HCW 11:33 10 CW
26. OH6MJH 11:59 14 CW
27. EA2EFI 12:01 14 CW
28. ON6ZQ 12:02 14 CW
29. GM7NZI 12:04 14 CW
30. F8DGF 12:04 14 CW
31. HB9CLT 12:05 14 CW
32. SM5LNE 12:05 14 CW
33. G4YTK 12:05 14 CW
34. DL3MBE 12:07 14 CW
35. DL/UT1AN 12:07 14 CW
36. SP2OB 12:08 14 CW
37. DJ5AV 12:09 14 CW
38. DL1CR/P 12:09 14 CW
39. HB9BWR 12:11 14 CW
40. 2EØAGB 12:11 14 CW
41. OZ9VO 12:12 14 CW
42. OH3GZ 12:12 14 CW
43. W2WC 12:13 14 CW
44. EI6FR 12:14 14 CW
45. 4Z4DX 12:15 14 CW
46. S51RU 12:15 14 CW
47. 9H1FL 12:16 14 CW
48. G4OIG 12:16 14 CW
49. G4TGJ 12:18 14 CW
50. HB9CEV 12:19 14 CW
51. HB9FIH 12:19 14 CW
52. EA1AAP 12:20 14 CW
53. UA3WBC 12:21 14 CW
54. G4FVK 12:22 14 CW
55. DL6GCA 12:22 14 CW
56. KG8P 12:24 14 CW
57. HA5OV 12:52 18 CW
58. G3LHJ 12:54 18 CW
59. PA5GU 12:57 18 CW
60. HA5MO 12:57 18 CW
61. SM6YFF 12:58 18 CW
62. W4JKC 12:59 18 CW
63. KD8EU 13:02 18 CW
64. EA5DD 13:03 18 CW
65. RA3YDA 13:05 18 CW
66. SV8CYR 13:06 18 CW
67. RK2M 13:12 24 CW
68. UA3THY 13:14 24 CW
69. OH4MFA 13:16 24 CW
70. HA5MO 13:17 24 CW
71. PA5GU 13:18 24 CW
72. EA1ITZ 13:21 28 CW
73. W4SEZ 13:23 28 CW
74. HA5MO 13:30 28 CW
75. N4EX 13:32 28 CW
Valamikor egy hosszú tél után, Szent Péter egy zsákban kötve leküldte Sándorral a meleget a földre. Sándor ment mendegélt, de nagyon elfáradt a meleg súly alatt. Ekkor az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Meg is feledkezett arról, hogy mi a feladata. Szent Péter megsokkalta a földi emberek meleg után való sóvárgását és elküldte Jóskát, hogy keresse meg Sándort. Jóska útnak is indult, kereste, egyre csak kereste Sándort, végre megtalálta a kocsmában. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett arról, hogy miért küldték. Szent Péter türelmetlenkedni kezdett és Benedeket küldötte utánuk. Ő is elakadt a kocsmában. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Jégtörő Mátyást küldötte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Jégtörő Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert nagyon jó kedvük volt és dalolásuk már messzire elhallatszott. Bement hozzájuk, mire szedték sátorfájukat és siettek a földre a zsák meleggel, s akkor hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt.
Forrás

Lássatok csodát, mi is megláttunk egy kocsmát - a Kisrigó vendéglőt - , menten betértünk, hogy pótoljuk a veszteségeket. Nem bántuk meg.

 

Másnap email érkezett, NL 13562 Ruud felvette az egyik QSO-t és el is küldte a felvételt:

TNX dear Ruud!