A százhetedik kirándulás ND-004 Tátika 410 m (1 pont )

2014. április 17.

bnp
Tátika vára
jelek

Kisfaludy Sándor:

Tátika mint egy korona
Feltéve a tetőre
Büszkén állott s nézett alá
A földre s az időre.

Sopronból hazafelé már 100km-t kell utaznunk, hogy egy még meg nem hódított sota-csúcsot találjunk, Tátika mellett a WFF terület döntött és az, hogy viszonylag közel van a 84-es főúthoz. Bazsi és Zalaszántó között egy kis pihenő található padokkal, asztalokkal, itt halad keresztül az OKT nyomvonala is. A főúttól még 200 métert érdemes autózni, többet nem, mert távolabb tábla és sorompó állja utunkat. Mi a jelzett helyen parkoltunk, innen indultunk el a részben felújított jelek mentén.

Alig tettünk pár lépést az erdőben, már tudtuk, hogy a medvehagyma földjén járunk. Medvehagyma az út szélén, medvehagyma a lankás domboldalon és medvehagyma a meredek hegyoldalban. Mindenütt virágzó medvehagyma, ilyet még nem láttunk.

A medvehagyma még a pihenőpadnál és a vadiúj, padokkal és asztalokkal ellátott piknikezőhelynél is kitartott, csak a csúcsra illetve a várromhoz vezető utolsó szakaszon fogyott el.

A romok a törött tábla szerint felújítás alatt állnak, veszélyesek. Mi folyamatban lévő munkáknak semmi nyomát nem láttuk, aki az omladozó falakra nem mászik fel, nincs veszélyben.

Borult, erősen szeles időjárást fogtunk ki, így nemigen élvezhettük a szép kilátást, inkább a helyreállított fedett helyiség felé kacsingattunk, ahova akár hirtelen eleredő zuháré esetén is másodpercek alatt bemenekülhetünk. Erre szerencsére nem volt szükség, így az ablakok előtt elhelyezett rusztikus (és leharcolt) padokra települtünk.

Szép helyen voltunk, kár, hogy a vár ilyen rossz állapotban van, de talán újraéledhet a régi dicsőség.

Nagyszerű terv készült a rekonstrukcióra, reméljük, mihamarabb megvalósul:

Nem volt zaj, az alsó sávokon jól jöttek, de a felsőkön nem volt igazi terjedés, hiába volt kivételesen jó mobilnetünk, a spotok sem mindig hoztak hívókat. Az amerikaiak ma elmaradtak, de kárpótlást nyújtott egy VK és 2 4X és egy csomó S2S.

Egy idő után fázni kezdtünk, hiába települtünk aránylag szélvédett helyre, a hőmérséklet nem ment 8 C° fölé.

Megelégedtünk 172 QSO -val és bontottunk. Lefelé menet gyűjtöttünk egy-egy zacskóval a nemes növényből.

Mire leértünk, a nap is kisütött. Erre jártunk. track

A vastag felhőzet és a magas, már erősen lombosodó fák miatt szakadozott a GPS vétel.

A LOGok:

HA5MA/p

1. DL2KAS 10:30 7 CW
2. OM1AX 10:31 7 CW
3. DL3HXX 10:32 7 CW
4. OK4IT 10:33 7 CW
5. DL2EF 10:33 7 CW
6. SP8RHP 10:34 7 CW
7. DL6UNF 10:35 7 CW
8. SP9AMH 10:35 7 CW
9. DL4TO 10:37 7 CW
10. DL3JPN 10:37 7 CW
11. G3XJJ 10:38 7 CW
12. OM3CHR 10:41 7 CW
13. PAØSKP 10:44 7 CW
14. HB9CBR/P 10:45 7 CW
15. IK2DFH 10:49 7 CW
16. 9A2HQ 10:50 7 CW
17. OK1CZ 10:50 7 CW
18. HA1ST 10:51 7 CW
19. E77O 10:51 7 CW
20. YO2BP 10:52 7 CW
21. HB9BAB/P 10:57 7 CW
22. F6HBI/P 11:00 7 CW
23. OE5AUL/P 11:15 7 SSB
24. SQ9KCX 11:23 7 SSB
25. SP5LTU 11:23 7 SSB
26. S52Q 11:24 7 SSB
27. 9A1AA 11:26 7 SSB
28. S57ILF 11:26 7 SSB
29. DL8JS 11:26 7 SSB
30. DF6QP 11:27 7 SSB
31. OE1FSB 11:28 7 SSB
32. SP6BBE 11:29 7 SSB
33. 9A5SM 11:29 7 SSB
34. YU1ZMT 11:30 7 SSB
35. SQ9LOM 11:32 7 SSB
36. OE8SPW 11:33 7 SSB
37. SNØBEM 11:33 7 SSB
38. F/HB9AFI/P 11:37 10 CW
39. DL8AWK 11:57 10 CW
40. F5RHD 11:57 10 CW
41. G4IUP 11:58 10 CW
42. HA5MO 11:58 10 CW
43. F5SQA 11:59 10 CW
44. DL8OK 12:00 10 CW
45. OK5JM 12:00 10 CW
46. DM3SWD 12:01 10 CW
47. F8BJO 12:02 10 CW
48. UT5SI 12:02 10 CW
49. PA4EA 12:03 10 CW
50. IK6DIN 12:03 10 CW
51. S52CU 12:05 10 CW
52. IZØCHC 12:06 10 CW
53. DL7VKD 12:08 10 CW
54. SP5BLI 12:08 10 CW
55. G3RDQ 12:08 10 CW
56. SP8RHP 12:10 10 CW
57. DL7DAX 12:11 10 CW
58. I1GZG 12:12 10 CW
59. F8FKK 12:14 10 CW
60. UA1ABO 12:31 14 CW
61. EA2DT 12:33 14 CW
62. UY7IO 12:34 14 CW
63. G4DDL 12:36 14 CW
64. UR5AMJ 12:36 14 CW
65. OH6RP 12:37 14 CW
66. RW3WX 12:37 14 CW
67. UR5EDG 12:38 14 CW
68. RZ3DY 12:40 14 CW
69. OH1CM 12:41 14 CW
70. IT9DVZ 12:42 14 CW
71. UR4LPP 12:42 14 CW
72. R3QJ 12:43 14 CW
73. F5RNP 12:44 14 CW
74. EA5/DK1IO/P 12:50 14 CW
75. IT9LYF 12:55 14 SSB
76. MW3PZO 12:58 14 SSB
77. EB2JU 12:59 14 SSB
78. MØMDA 13:00 14 SSB
79. G3XQE 13:00 14 SSB
80. ON7SU 13:04 14 SSB
81. EB2GKK/P 13:13 14 SSB
82. VK2DAG 13:22 14 SSB
83. RA3PCI 13:23 14 SSB
84. F5LKW 13:25 14 SSB
85. EA2DT 13:26 14 SSB
86. EA2LU 13:28 14 SSB
87. EA2CKX 13:29 14 SSB
88. 4Z5RT 13:35 24 CW
89. 9A8A 13:39 24 CW

HA5LV/p

1. HB9CBR/P 10:45 7 CW
2. DL1ASF 10:53 7 CW
3. I5FLN 10:54 7 CW
4. 9A2WJ 10:54 7 CW
5. HA1ST 10:55 7 CW
6. S58AL 10:55 7 CW
7. E77O 10:56 7 CW
8. DK7ZH 10:56 7 CW
9. HB9BAB/P 10:57 7 CW
10. F6HBI/P 11:00 7 CW
11. DL7VKD 11:03 7 CW
12. DL8UVG 11:04 7 CW
13. DL1FU 11:05 7 CW
14. DF2OU 11:07 7 CW
15. OK1ACO 11:08 7 CW
16. HA7JUK 11:09 7 CW
17. OK2PDT 11:09 7 CW
18. PAØWLB 11:12 7 CW
19. OE5AUL/P 11:15 7 SSB
20. F/HB9AFI/P 11:37 10 CW
21. G4SSH 11:41 10 CW
22. OK1HCG 11:42 10 CW
23. F8BJK 11:43 10 CW
24. DF5WA 11:46 10 CW
25. HA4XG 11:46 10 CW
26. OE7PHI 11:47 10 CW
27. OE6WIG 11:48 10 CW
28. DL4EAX 11:48 10 CW
29. F2YT 11:48 10 CW
30. OE6GND 11:49 10 CW
31. HB9CYV 11:50 10 CW
32. SM7AYB 11:50 10 CW
33. SM6CNX 11:51 10 CW
34. SM7GUY/QRP 11:51 10 CW
35. DF1BN 11:52 10 CW
36. F6FXF 11:53 10 CW
37. DL8TG 11:53 10 CW
38. 9A1AA 11:53 10 CW
39. DL6UHA 11:54 10 CW
40. IK6DIN 11:54 10 CW
41. UT5PI 11:55 10 CW
42. S58MU 11:55 10 CW
43. EA2DT 12:19 14 CW
44. UA6HGY 12:20 14 CW
45. 4Z4DX 12:20 14 CW
46. EA3GHZ 12:21 14 CW
47. OH9XX 12:21 14 CW
48. OH3MF 12:22 14 CW
49. OH2BEC 12:23 14 CW
50. G4ISJ 12:24 14 CW
51. SMØOGQ 12:25 14 CW
52. SM5CNQ 12:25 14 CW
53. YL2AG 12:25 14 CW
54. UYØCA 12:26 14 CW
55. UR7ET 12:26 14 CW
56. UR7CT 12:26 14 CW
57. PAØB 12:27 14 CW
58. OH3KRH 12:28 14 CW
59. UA1OJL 12:28 14 CW
60. SM6DER 12:29 14 CW
61. IK1GPG 12:29 14 CW
62. R3PJ 12:30 14 CW
63. EA5/DK1IO/P 12:50 14 CW
64. OZ7KIM 13:01 14 SSB
65. LA1ZUA 13:02 14 SSB
66. PA2CVD 13:03 14 SSB
67. F4GTB 13:03 14 SSB
68. UT5PI 13:04 14 SSB
69. ON7SU 13:04 14 SSB
70. ON3ANY 13:05 14 SSB
71. LA5WNA 13:06 14 SSB
72. M6NHA 13:06 14 SSB
73. G6LUZ 13:08 14 SSB
74. SV1EGX 13:09 14 SSB
75. ON3YS 13:11 14 SSB
76. SV9RGI 13:11 24 SSB
77. EA2DT 13:12 24 SSB
78. EA3MP 13:12 24 SSB
79. OZ7AEI 13:12 24 SSB
80. EB2GKK/P 13:13 24 SSB
81. GØRQL 13:19 24 SSB
82. UT7EW 13:20 24 SSB
83. EC7DZZ 13:21 24 SSB
A QSO-kat most is feltöltöttük a SOTA adatbázisba.

Tátika vára - XV. század - Rekonstrukciós elképzelés - TESZTVIDEÓ from Balázs Szakonyi on Vimeo.

A Tátika vár legendája

Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki - miután a török ellen csatába indult - hűtlen lett szerelméhez. Persze aztán bántotta is őt a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét mátkájával, és elvonult az erdőbe remetének.
Magda mostohája, Judit asszony - aki újra férjhez akart menni - cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát, mert féltékeny lett Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. Az volt a tervük, hogy karácsony esti imádkozásra hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához - ahol egykor a kislány nevelője, a remete Lázár élt, akit a gonosz Judit orvul legyilkolt -, hogy onnan a mélybe taszítsák.
Magda megölését az erdőlakó Rezy Sándor akadályozta meg, akinek tudomására jutott az özvegy célja. A másvilágra küldi az ördögi szövetségeseket, akiknek holttestét a farkasok hordják szét. A szerelmesek aztán mégsem lesznek egymáséi: Sándor Rómába zarándokol bűnbocsánatért, Magda pedig beáll a veszprémvölgyi apácák közé.