A hetvenedik kirándulás ND-011 Ság-hegy 279 m ( 1 pont )

2012. október 4.

haff037

A szeptemberből kicsúsztunk, de igyekeztünk október elején behozni a lemaradást.

Egy derűsnek igérkező koraőszi napon indultunk Sopron felé. Hajnalban 9 fokot mértünk, a nyugati határ felé közeledve az ablakból megcsodált, a völgyekben, mélyedésekben, horhosokban összegyűlt pára komoly köddé állt össze.

Dolgunkkal gyorsan végeztünk, már újra napsütésben, vígan indultunk igazi uticélunk, a Ság-hegy felé, hiszen azt olvastuk, hogy "különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat erre a Kemenesalja fölé magasodó tanúhegyre – betekinthet egy vulkán belsejébe. A Balaton-felvidéki vulkánsor legnyugatibb tagja ötmillió éves titkait osztja meg az érdeklődővel." A hegy Celldömölk mellett emelkedik, a város honlapjának segítségével azt is megtudtuk,hogy a Ság hegyet biz az alsósági ördögök építették. Egyszer Lucifer az ördögök fejedelme tüzes lovával vágtatott végig a Kemenesen, az erdős, sík gyönyörű vidéken. Igen megtetszett neki a táj. Szeretett volna gyönyörködni benne, hogy ültő helyében láthassa az egész vidéket. Megparancsolta hét ördögének, hogy hordjanak össze sok követ, építsenek hegyet. Az ördögök széjjelrebbentek. Hét nap hét éjjel megállás nélkül hordták a követ. A hetedik nap éjjel Lucifer már belátta az egész vidéket. Belefújt a sípjába és lekiáltott az ördögöknek, hogy hagyják abba a kőhordást. Erre az ördögök, ahol érte őket a parancs kiöntötték kötényükből a követ és felszaladtak Luciferhez a hegyre. Így keletkezett a Ság hegy és a Kemenesalján lévő hét kisebb halom.

A hegyhez közeledve távoli fényképet igyekeztünk csinálni, de ez a különlegesen randa épület folyton a szemünk elé tolakodott. Még nincs kész, ez lesz a Kemenes Vulkán Park főépülete. Lehet, hogy ezt is az ördögök építették? Á, akkor már rég készen lenne...

Nem bonyolódtunk esztétikai vitába, inkább felhajtottunk a fogadóhoz, itt hagytuk a kocsit. Mellette látható az Eötvös inga ill. a kísérlet emlékműve. Innen indultunk el a korlátokkal szegélyezett lépcsőkön a p3 jelzésen.

A lépcsők a trianoni emlékkereszthez vezetnek.

Ha itt jobbra fordulunk, végigjárhatjuk a vulkánok keletkezését bemutató tanösvényt, balra a múzeum és a "púpok" felé vezet az út. A fennsíkon kényelmes pihenőhely várja a kirándulókat padokkal, asztalokkal. Egy pillanatig elbizonytalanodtunk, vajon van-e 25 méter a csúcs és a padok szintje között, de aztán győzött bennünk a sportember, felkapaszkodtunk a magasabbik csúcsra, ami a nehéz hátizsákokkal nem is volt könnyű és veszélytelen mutatvány.

A pecabotot a fél méter magas csúcskőhöz kötöttük, megküzdöttünk vele, de végig jól állta a szelet. QTH-nak a pár méterrel alacsonyabban lévő, hatalmas sziklát választottuk. A felület ferde, két betonvas áll ki belőle -vajon mit tarthattak korábban?-ezekre akasztottuk azt, amit féltettünk a lecsúszástól. Ha bármi lecsúszik - magunkat is beleértve - az nagy baj lett volna, hiszen legalább ötvenméteres mélység tátongott alattunk.

A nap kiválóan sütötte a sziklát, kicsit szélárnyékban is voltunk, így fél órás késéssel, de kényelmesen kezdhettük a rádiózást. A reggeli terjedés már elmúlt, mégis jól jöttek, DX-eket is csináltunk. Ferdén kifeszített antennánk vonalvezetése jól követte a hegyoldal meredekségét, így sávváltáskor se kellett leengedni, mind a négy rövidzár elérhető magasságban volt.

URH-n indítottunk egy csomó - köztük osztrák, szlovák és szlovén - átjátszót, mégis csak a szokásos szerény eredményt könyvelhettük el.

És közben élvezhettük a csodálatos panorámát.

 

Bontás után még nézelődtünk egy kicsit a tanösvényen, leballagtunk a múzeumhoz is, de sajnos zárva találtuk.

A pincesoron bezzeg találtunk nyitott pincét, benne amerikai akcentussal beszélő borosgazdát.

Jó kis nap volt ez is, igazi magashegyi fíling, nagyszerű időjárás - kicsit le is pirultam -, jó terjedés, jó bor.

Összesen 234 QSO-t csináltunk, erre jártunk.
A cél
Kemenes Vulkán Park
A turistaház előtt
Az inga
A lépcsőkön
Az emlékkereszt
A kereszt előtt
Koszorúk a kereszt alatt
Irányjelző
A csúcson
Rock-and- roll
Az antenna
5ma on rocks
A mélység
5lv on rocks
Így keletkezett a hegy
A múzeum
A présház
...és a pince
A LOGok:

HA5LV/p

1. G3XQE 10:17 7 CW
2. PAØB 10:19 7 CW
3. SP2AOB 10:20 7 CW
4. DJ6RN 10:21 7 CW
5. DK7ZH 10:21 7 CW
6. HA9SU 10:22 7 CW
7. OM7DX 10:22 7 CW
8. OK1HCG 10:22 7 CW
9. DF5WA 10:23 7 CW
10. SP8RHP 10:23 7 CW
11. SP6OJG 10:24 7 CW
12. S52KM 10:24 7 CW
13. SMØBSB 10:26 7 CW
14. DL9MDI 10:26 7 CW
15. OK1NR 10:27 7 CW
16. DL8CWA 10:27 7 CW
17. S52ON 10:28 7 CW
18. F6HIA 10:29 7 CW
19. SP8LEP 10:31 7 CW
20. HA4XG 10:32 7 CW
21. HA3LV/P 10:45 7 SSB
22. DL1ASF 10:52 7 SSB
23. SP6KEP 10:55 7 SSB
24. OK2KR 10:56 7 SSB
25. IW2NXI 10:56 7 SSB
26. S52Q 10:56 7 SSB
27. OE5FSL 10:57 7 SSB
28. S58AL 10:57 7 SSB
29. SP6OJG 10:57 7 SSB
30. S57ILF 10:58 7 SSB
31. IZ2IPF 10:59 7 SSB
32. IKØVBT 10:59 7 SSB
33. SP9HTY 10:59 7 SSB
34. HA4XG 11:00 7 SSB
35. DJ5AV 11:00 7 SSB
36. HA4BF 11:01 7 SSB
37. HG4GBX 11:01 7 SSB
38. DL8UVG 11:02 7 SSB
39. IQ2SF 11:02 7 SSB
40. HG2UW 11:03 7 SSB
41. DL8ARJ 11:03 7 SSB
42. F2YT/P 11:25 10 CW
43. OH3GZ 11:26 10 CW
44. GW4ZPL 11:26 10 CW
45. G4WSX 11:28 10 CW
46. SM1CXE 11:28 10 CW
47. PAØWLB 11:29 10 CW
48. DJ5AV 11:30 10 CW
49. SP8RHP 11:30 10 CW
50. F5SQA 11:31 10 CW
51. UY2ZZ 11:32 10 CW
52. HB9CKV 11:33 10 CW
53. DL2EF 11:34 10 CW
54. PAØIA 11:34 10 CW
55. DJ2PJ 11:36 10 CW
56. DF1IAQ 11:37 10 CW
57. DL1JDT 11:37 10 CW
58. SP2BUC 11:38 10 CW
59. LY1SR 11:38 10 CW
60. SP5AYY 11:38 10 CW
61. RZ9OL 11:39 10 CW
62. DL7URB 11:56 10 CW
63. DL1EKO 11:57 10 CW
64. LZ1ICZ 11:57 10 CW
65. DL8UVG 11:59 10 CW
66. I1GZG 11:59 10 CW
67. UY5AN 12:01 10 CW
68. UT4IS 12:02 10 CW
69. RV9FT 12:03 10 CW
70. G4JQX 12:04 10 CW
71. DL1DTX 12:04 10 CW
72. DL6FAX 12:05 10 CW
73. DL2NOM 12:06 10 CW
74. SMØBSB 12:06 10 CW
75. UR4MF 12:07 10 CW
76. DL3MR 12:08 10 CW
77. OZ3SM 12:09 10 CW
78. DLØVK 12:09 10 CW
79. YO3BAP 12:10 10 CW
80. E74WH 12:11 10 CW
81. G3VQO 12:12 10 CW
82. HA9SU 12:14 10 CW
83. UT4UH 12:45 14 CW
84. OZ4RT 12:46 14 CW
85. VE1WT 12:47 14 CW
86. G3VXJ 12:48 14 CW
87. LZ1KP 12:48 14 CW
88. RA6YJ 12:48 14 CW
89. PAØATG 12:50 14 CW
90. F5VLY 12:51 14 CW
91. F6API 12:54 14 CW
92. F5LWF 12:55 14 CW
93. UR7ET 12:56 14 CW
94. S58AL 12:56 14 CW
95. G4ISJ 12:57 14 CW
96. GM7UAU 13:05 14 SSB
97. EA4EP 13:07 14 SSB
98. GØRQL 13:07 14 SSB
99. M3NHA 13:09 14 SSB
100. GØVWP 13:10 14 SSB
101. EA4WT 13:11 14 SSB
102. LA8CNA 13:11 14 SSB
103. 2E1HTG 13:37 14 SSB
104. M3YRC/M 13:38 14 SSB
105. US3MA 13:40 14 SSB
106. RA3DKE 13:42 14 SSB
107. 2WØYYY/P 13:43 14 SSB
108. HA3IS 13:55 144 FM
109. HA1DFN 14:00 144 FM
110. HG1DCI 14:04 144 FM
111. HA2MY 14:07 144 FM
A QSO-kat most is feltöltöttük a SOTA adatbázisba.

HA5MA/p

1. DL8ARJ 10:03 7 CW
2. HA7UG/QRP 10:05 7 CW
3. DK7ZH 10:05 7 CW
4. DL1FU 10:06 7 CW
5. IK3JRO 10:06 7 CW
6. OM7DX 10:07 7 CW
7. DK1AX 10:08 7 CW
8. HA5TI 10:08 7 CW
9. OK1DVM 10:09 7 CW
10. S51ZG 10:10 7 CW
11. ON5SE 10:10 7 CW
12. Z35F 10:10 7 CW
13. OM7OM 10:11 7 CW
14. SP8RHP 10:11 7 CW
15. G4SSH 10:12 7 CW
16. DL4FCK 10:12 7 CW
17. DL8UVG 10:13 7 CW
18. G4FGJ 10:13 7 CW
19. DL8BZV 10:14 7 CW
20. DL2EF 10:15 7 CW
21. DL3HXX 10:33 7 CW
22. HAØLG 10:34 7 CW
23. HA7UW 10:35 7 CW
24. DL8OK 10:35 7 CW
25. OM7PY 10:35 7 CW
26. HA4XG 10:36 7 CW
27. YL2CA 10:36 7 CW
28. DM5BB 10:37 7 CW
29. OE6WIG 10:37 7 CW
30. OM3YCA 10:37 7 CW
31. DL4FDM 10:39 7 CW
32. F6ENY 10:40 7 CW
33. SP9EWM 10:41 7 CW
34. DL1ASP 10:42 7 CW
35. HA3LV/P 10:42 7 SSB
36. HA7UG 10:47 7 SSB
37. OE/PA3FYG/P 10:49 7 SSB
38. OE7HPI 10:50 7 SSB
39. OE5DSP 10:51 7 SSB
40. I2AE 10:52 7 SSB
41. DL1ASF 10:58 7 SSB
42. RA3PCI 11:04 7 SSB
43. DB7MM 11:05 7 SSB
44. DN1GM 11:06 7 SSB
45. OE6KAE 11:07 7 SSB
46. HB9EFJ 11:07 7 SSB
47. OK1DVM 11:08 7 SSB
48. HA4BF 11:08 7 SSB
49. SQ9CWO 11:09 7 SSB
50. SP1MVG/1 11:10 7 SSB
51. SP9KDA 11:10 7 SSB
52. DL3KUM 11:11 7 SSB
53. IN3ADF 11:12 7 SSB
54. IK4IDP 11:12 7 SSB
55. DL4RDJ 11:13 7 SSB
56. DG5MLA 11:14 7 SSB
57. 9A2JG 11:15 7 SSB
58. I2CZQ 11:22 10 CW
59. SM1CXE 11:23 10 CW
60. EA5YI 11:23 10 CW
61. UX7VA 11:24 10 CW
62. F6EWB 11:40 10 CW
63. HB9CUE 11:41 10 CW
64. SP2AOB 11:42 10 CW
65. G4SSH 11:42 10 CW
66. YO3RK 11:43 10 CW
67. DL6FAX 11:43 10 CW
68. UT2LAQ 11:44 10 CW
69. IZ1JMN 11:45 10 CW
70. DLØVK 11:46 10 CW
71. I1GZC 11:46 10 CW
72. SM4BNZ 11:47 10 CW
73. G3VQO 11:48 10 CW
74. S59DNB/P 11:49 10 CW
75. RN7G 11:50 10 CW
76. 9A2HF 11:51 10 CW
77. LZ1SY 11:52 10 CW
78. OK1AHM/P 11:53 10 CW
79. R7FK 11:53 10 CW
80. HA6OB 11:53 10 CW
81. IK3GER 11:54 10 CW
82. HA9SU 12:14 10 CW
83. DL1MDU 12:15 10 CW
84. HAØHW 12:15 10 CW
85. I2FOS 12:16 10 CW
86. PA7PYR 12:16 10 CW
87. OK1CO 12:16 10 CW
88. RA6YJ 12:17 10 CW
89. DL7BUA 12:18 10 CW
90. F6ACV 12:19 10 CW
91. F8BJK 12:20 10 CW
92. HB9CEI 12:21 10 CW
93. EA3GHZ 12:22 10 CW
94. YO4ASG 12:23 10 CW
95. S54X 12:23 10 CW
96. OK1GS 12:24 10 CW
97. PAØFAW 12:26 10 CW
98. RN6HH 12:33 14 CW
99. US1RCH 12:34 14 CW
100. DL3EAD 12:35 14 CW
101. F6ARS 12:37 14 CW
102. M6BLV 13:13 14 SSB
103. MWØIML 13:15 14 SSB
104. G4ZRP 13:15 14 SSB
105. M3XIE 13:17 14 SSB
106. ON4LAN 13:17 14 SSB
107. G6IMT 13:18 14 SSB
108. F4EMK 13:19 14 SSB
109. CT1BQH 13:19 14 SSB
110. ON4CIC 13:20 14 SSB
111. 2EØZED 13:20 14 SSB
112. G1OHH 13:21 14 SSB
113. EA2CKX 13:22 14 SSB
114. GØHRT 13:23 14 SSB
115. MW6GWR 13:24 14 SSB
116. PA2MPD 13:27 14 SSB
117. GØBFJ/P 13:29 14 SSB
118. ON3FI 13:31 14 SSB
119. ON5TC 13:32 14 SSB
120. 7T5ØI 13:34 14 SSB
121. RA3DKE 13:35 14 SSB
122. US3MA 13:40 14 SSB
123. 2WØYYY/P 13:44 14 SSB