A negyvenkettedik kirándulás DD-002 Tubes 611 m ( 4 pont )

2010 szeptember 07.

Kedves Olvasó!
Szeretettel köszöntelek újra itt, a beszámolóink olvasgatása közben, hiszen több, mint negyed éve nem találkoztunk. Miért? Mesélhetnék itt versenyszféráról, a vállalkozói lét örömeiről és bánatairól, a nyár eleji utálatos időjárásról, családi nyaralásokról, egyebekről. De nem teszem, hiszen Téged nem ez érdekel, hanem a SOTA.
Igazad van, lássuk, merre jártunk legutóbb!
Lacinak Pécs mellett volt pár perces dolga, így hiába jeleztek a déli országrészre csapadékos időt, a Mecsekre, közelebbről a Tubesre esett a választásunk. A hely jó ismerője, HA5BWW Ede előző nap részletesen eligazított bennünket, így nem volt gond megtalálni az állatkertet, a Lapisi utat, majd az elágazást, ahol leparkoltunk, hiszen innen csak engedéllyel haladhattunk volna tovább az esőmosta, göröngyös úton.
Meg azért is, mert eleredt az eső.
Mit, tegyünk? Telefonon megtudtuk, hogy a Balaton mellett nem esik, felmerült, hogy ott keresünk egy szimpatikus csúcsot, végül mégis győzött az optimizmus, vártunk, amíg csillapodott kicsit az eső és nekiindultunk az emelkedőnek.
Az eső csillapodott, de a fákról jócskán kaptunk vizet. Az erdei sétát a köd miatt sem élveztük igazán, minél feljebb kerültünk, annál kevesebbet láthattunk, szerencsére gyorsan felértünk a jól járható és nem is meredek úton. Út közben elhaladtunk a katonai létesítmény mellett, Edének megígértem, hogy az objektumról - amit jól ismer - csinálok fényképeket, íme:
A köd jótékonyan elrejti a titkokat...
Az út végén végre kibukkant a ködből a János-kilátó. A terület védett - nem WFF - így szinte minden tilos. A rádiózást a tábla nem említi...
Gyorsan leeresztettünk egy 7 megás dipolt a kilátóból nyugati irányban ferdén, mire elkészültünk, már zuhogott, behúzódtunk a lépcsőfordulóba, innen rádióztunk...már ameddig bírtuk.
Az időjárás egyre pocsékabb lett.
9 fok volt a hőmérséklet, minden nyirkos, fáztunk, az eső bevert, a billentyű beázott (szerencsére volt másik), a rádióra víz csöpögött, szóval egy sikertelen 2m-es próbálkozás után 78 QSO-val megelégedve lebontottunk és elhagytuk a hegyet. Se radarral, se bazsarózsával nem találkoztunk.

Erre jártunk
A parkoló
Felfelé
Ede faháza
A katonai antennák
A torony
A János-kilátó
Tilos
Védett
A QTH
Fáztunk
Katt
Katt
A LOGok:

HA5LV/p

1. DL2DXA 09:24 7 CW
2. DK5WL 09:24 7 CW
3. PAØWDG 09:31 7 CW
4. HA2VR/P 09:34 7 CW
5. G3WXJ 09:35 7 CW
6. I2CZQ 09:36 7 CW
7. F5CH 09:37 7 CW
8. UT3WJ 09:37 7 CW
9. HA7UG 09:38 7 CW
10. SM7BUA 09:39 7 CW
11. DL1AWC 09:40 7 CW
12. SP2QKP 09:42 7 CW
13. OK2BDR 09:43 7 CW
14. DF3IS 09:44 7 CW
15. UT1AB 09:44 7 CW
16. DL1MDU 09:45 7 CW
17. HA5CW 09:46 7 CW
18. HA5AZC 09:47 7 CW
19. I3VAD 09:48 7 CW
20. HA8LCA 09:48 7 CW
21. DL5DKG 10:09 7 CW
22. OM1AX 10:11 7 CW
23. I5SFV 10:12 7 CW
24. HB9AAQ 10:13 7 CW
25. G4SSH 10:14 7 CW
26. I3XMQ 10:15 7 CW
27. 9A5KR/P 10:16 7 CW
28. IK3DRO 10:16 7 CW
29. DL5ZG 10:17 7 CW
30. LA5FH 10:18 7 CW
31. IV3DYS 10:19 7 CW
32. DL5AXJ 10:20 7 CW
33. HA5BWW 10:27 7 SSB
34. PY2TIM 10:39 21 CW
35. I3VAD 10:48 7 SSB
36. DL8RBS 10:49 7 SSB
37. IW4AMK 10:51 7 SSB
38. ON7KJW 10:54 7 SSB
39. OE5MAO 10:56 7 SSB

HA5MA/p

1. SM1CXE 09:12 7 CW
2. DF5WA 09:14 7 CW
3. G4SSH 09:15 7 CW
4. F5SQA 09:16 7 CW
5. HB9CGA 09:17 7 CW
6. HA5TI 09:17 7 CW
7. HA5CW 09:18 7 CW
8. G4OBK 09:19 7 CW
9. HB9AGH 09:19 7 CW
10. F2LG 09:21 7 CW
11. HB9DAX 09:22 7 CW
12. HB9AGO 09:23 7 CW
13. OE6WIG 09:23 7 CW
14. DL1FV 09:24 7 CW
15. G4CHQ 09:24 7 CW
16. DL5ZG 09:25 7 CW
17. DL8AWK 09:26 7 CW
18. F6CEL 09:26 7 CW
19. S51ZG 09:28 7 CW
20. DL5MLA 09:50 7 CW
21. F6EFI 09:50 7 CW
22. F6ENO 09:51 7 CW
23. E77O 09:52 7 CW
24. F8FKK 09:55 7 CW
25. DL6FAX 09:57 7 CW
26. PAØWLB 09:58 7 CW
27. DL3HXX 09:59 7 CW
28. HA2VR/P 10:00 7 CW
29. LA5FH 10:01 7 CW
30. OK1CZ 10:01 7 CW
31. F5CH 10:02 7 CW
32. ON5QRP 10:05 7 CW
33. I3XMQ 10:06 7 CW
34. IV3DYS 10:06 7 CW
35. YO7AKY 10:07 7 CW
36. DJ5KZ 10:08 7 CW
37. F6ICG 10:08 7 CW
38. OM3F 10:08 7 CW
39. PY2TIM 10:39 21 CW
A QSOkat - mint mindig - feltöltöttük a SOTA adatbázisába. Köszönjük !

Természetesen nem maradt el a vigasztalódás sem.
5MA @ table
5LV @ table
Halászlé...
...és túróscsusza
A baracsi csárda
itt