— Most már aztán tényleg menjünk valahova, ha a jó időre várunk, sose indulunk el.
— Be kéne gyűjteni a téli pontokat valami magas helyen. A Kékesen se jártunk még.
— Engem zavar ilyen helyen a sok lábatlankodó turista.
— Akkor az lesz a legjobb, ha most megyünk, szomorú az idő, hétköznap van, a hó elolvadt, a síelők haza mentek.
— A webkamera szerint megy még a felvonó, de nincs túl nagy tömeg, +2 C° a hőmérséklet, a köd elvonult, mehetünk.

Így aztán 10 óra után nem sokkal már a forralt boros hordó mellett készülődtünk a megpróbáltatásokra.

A déli pálya csákányos felvonója valóban üzemelt, egy buszra való gyerek gyakorolt rajta.

Én már túl vagyok az idei sítúrán, mégis irigykedve néztem őket.

Az elmaradhatatlan fotó a csúcskővel.

Itt a szintén kötelező mókus.

Helyet kerestünk, a Tető Étterem mellett meg is találtuk. Laci így kiáltott fel :

— Íme az asztal, ami itt marasztal!

Ráadásul ragaszkodik hozzá, hogy ezt a szellemes megjegyzését itt a blogban megörökítsem...

Annyi változás történt, hogy a meglévő mellé beszereztem egy második FNB-78 4500 mAó-ás akkut eredeti CD-24 töltőjével együtt HA7CR Miki jóvoltából. Viszont szomorúan konstatáltam, hogy a két beépített akkuval kb. 6,5 kg-ra nőtt a rádió súlya. Szerencsére most nem sokat kellett cipelnem.

7-en kezdtünk, 10-en folytattuk, 14-re, 21-re is fementünk nagy bátran, de kevés sikerrel, ezért visszaballagtunk 7-re még egy pár QSO-ért. Nem volt nagy nyüzsgés.

Bezzeg a múlt hét végén az ARRL CW-n úgy jöttek éjjel az amerikaiak 7-en a klubállomásunk nagy quadjára, mint a régi szép időkben 14-en.

Nagy élmény volt, de nagy élmény a hegyi rádiózás is — másért.

Szokás szerint 2m-en fejeztük be. Összesen 106 QSO-t csináltunk.

Összepakoltunk és mintegy 9 métert megtéve az étteremben elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket.