A tizenötödik kirándulás KD-032 Öreg-kő 374 m ( 1 pont )

2009 április 28.

Olyan csúcsot kerestünk kirándulásunkhoz, amelyik

A fenti szempontok alapján, de talán csak véletlenül esett a válsztásunk az Öreg-kőre.

A kocsit a bajóti templom közelében hagytuk, gyalogosan indultunk a földúton, amely mentén nemigen találtuk a barlang jelet, amely a barlangokhoz és ezzel együtt a csúcsra vezet. GPS-t vittünk, eltévedni nem tudtunk, egyedül az okozott kis fejtörést, hogy a gyalográdiós csúcslista máshová teszi a csúcsot, mint ahol a térkép és a Google Föld mutatja. (Mi egy régebbi, mentett csúcslistával dolgoztunk, a neten már a helyesbített adatok találhatók. Érdemes néha frissíteni!)

Menjünk, fedezzük fel a legmagasabb pontot, majd meglátjuk, hogy tudunk-e onnan rádiózni.
A térkép szerinti csúcson - nagy meglepetésünkre - ezt találtuk.
Kerestem a sátron a MRASZ-feliratot, nem találtam.
Az is lehet, hogy hajléktalanok tanyája, talán szerelmespár nyugalmát zavartuk meg, annyi biztos, hogy jöttünkre senki sem bújt elő.
Végül abban maradtunk, hogy csakis fáradt sotások lehetnek, hagytuk őket, fejezzék be nyugodtan az utolsó QSO-t.
Inkább leereszkedtünk a barlangokhoz.
A barlangokhoz való lejutást még használható, de már hiányos és korhadozó falépcsők segítik. Alighanem akkor készítette egy lelkes helyi természetjáró csoport, amikor még volt ilyesmire idő, pénz, energia. Régi szép idők lehettek. De nem biztos. Az viszont biztos, hogy megérte a fáradságot a barlangok felkereseése, nézzétek:
Visszakapaszkodtunk a tetőre és kerestünk egy olyan helyet, ami nincs messze a csúcstól, legfeljebb pár méterrel alacsonyabb és ahol jól lehet antennát telepíteni. Kiértünk a fák közül és megcsodáltuk a nagyszerű kilátást, a dunai panorámát.
Még az esztergomi Bazilika is jól látszott.
Gyorsan felépítettük az állomást és megkezdtük a rádiózást.
Két új dolgot is kipróbáltunk, az egyik a börzén vásárolt billentyű (kicsi, könnyű, jól használható, de nekem a Begali jobban "bejött"), a másik a Laci által készített 2 m-es J-antenna, amit a gyalográdiós levelezőlistán is ismertetett.
A J-antenna valóban jól működött, de túl sok QSO-t nem csináltunk vele, pedig két átjátszón is reklámoztuk magunkat és 144.300-on is próbálkoztunk SSB-n.

Rövidhullámon viszont szépen gyártottuk a QSO-kat, egyszer csak azt vettük észre, hogy átléptük a 200-at.

Bizony, megdöntöttük saját rekordunkat és összesen 203 QSO-t csináltunk!

Elégedetten lebontottunk és leballagtunk a hegyről.

Itt látható a megtett utunk, 2,8 km-t sétáltunk, közben 225 m-t emelkedtünk. Visszafelé ugyanezt az utat jártuk be, de a barlanghoz nem másztunk le mégegyszer.

templom mellett
A tábor
A barlang szája
Barlang 3
Barlang 1
Barlang 2
Barlang 4
A Duna
A Bazilika
5MA in action
5LV in action
Taszter
A faloda
Sör
Sör
Itt
Sziasztok! Tegnap sikeresen kifaragtam egy J-antennát szalagkábelből, nagyon jól szuperál. Összehasonlítottam egy gyári 2,5m hosszú kétsávos colinear antennával, hasonló eredményt ad 2m-en. Egy amerikai leírást vettem alapul, az ő 300 Ohmos kábelükre szóló leírást építettem meg, de a mi 240 Ohmos kábelünkkel teljesen rossz eredményt kaptam. Csipkedés, forrasztgatás után kialakult a jó rezonanciafrekvencia és SWR. Az 1:2 SWR pontok : 142 és 149 MHz, a rezonanciafreki 145 MHz, az amatőrsávon belül a visszavert kisebb, mint 1,1!  A leírás, ami alapján könnyen elkészíthető : A betápot egy 15 cm-es koaxra ráforrasztott lengő amphenollal oldottam meg. A méréshez egy 16 méteres H155-ös koaxot használtam, a Sotá-s tápkábelünket. A méréshez és kísérletezéshez egy 10 méteres pecabotra szigszalagoztam fel az antennát a referencia antennával egy magasságba. Ez az antenna egy függőleges félhullámú dipól az alsó végén feszültségmaximumban táplálva. Az alsó negyedhullámú darab impedanciatranszformátor. Mindenkinek sikeres építést és használatot kívánok!
73 Laci HA5MA 
J-pole for 2m
A LOGok:

HA5LV/p

1. G4SSH 08:35 7 CW
2. 9A4MF 08:36 7 CW
3. SM6CMU 08:36 7 CW
4. 9A7W 08:37 7 CW
5. DF5WA 08:37 7 CW
6. HA5AZC 08:38 7 CW
7. DL/YO2DAO 08:39 7 CW
8. DJ5AA 08:40 7 CW
9. S51ZG 08:41 7 CW
10. SP4NKU 08:41 7 CW
11. DL3FT 08:42 7 CW
12. HA5TI 08:44 7 CW
13. LZ1HW/2 08:44 7 CW
14. DL3BRA 08:45 7 CW
15. DL2IAL 08:45 7 CW
16. ON4ON 08:46 7 CW
17. HA5MO 08:47 7 CW
18. OK1AOV 08:48 7 CW
19. DL1AZZ 09:03 7 CW
20. F6ACV 09:03 7 CW
21. S58MU 09:04 7 CW
22. DL6FAX 09:05 7 CW
23. DL5DUB/QRP 09:06 7 CW
24. S53X 09:06 7 CW
25. GWØDSP 09:07 7 CW
26. OK1HCG 09:08 7 CW
27. OE8SPW 09:08 7 CW
28. DM3WSO 09:10 7 CW
29. ON3WAB 09:11 7 CW
30. SM6CNN 09:11 7 CW
31. DJ5AV 09:12 7 CW
32. IK3DRO 09:12 7 CW
33. DL4BQL 09:13 7 CW
34. DL6UNF 09:14 7 CW
35. DJ2PJ 09:15 7 CW
36. DL1FU 09:15 7 CW
37. F6EFI 09:16 7 CW
38. DL1MDU 09:38 10 CW
39. HA5MO 09:39 10 CW
40. GØNUP 09:39 10 CW
41. RA3AL/M 09:41 10 CW
42. F5CH 09:42 10 CW
43. UT1AO 09:42 10 CW
44. GØTDM 09:43 10 CW
45. ON4CAS 09:44 10 CW
46. F6COW 09:45 10 CW
47. MØCYR 09:45 10 CW
48. SMØDZH 09:46 10 CW
49. F6IPS 09:47 10 CW
50. IØKHY 09:47 10 CW
51. DC8TS 09:48 10 CW
52. SM7IAC 09:48 10 CW
53. DF7UB 09:49 10 CW
54. HA7UG 09:51 10 CW
55. DJ9KM 09:53 10 CW
56. MØCOP 09:53 10 CW
57. HA2ESM 09:54 10 CW
58. F6IGS 09:55 10 CW
59. G4YTD 10:31 14 USB
60. RA3MQ 10:31 14 USB
61. HA7UL 10:33 14 USB
62. SM6WXY/M 10:34 14 USB
63. GØROL 10:35 14 USB
64. ON6DSL 10:36 14 USB
65. PA7EW/P 10:36 14 USB
66. SM6ZDO 10:39 14 USB
67. GØTRB 10:42 14 USB
68. HA5MO 10:42 14 USB
69. G6WRW 10:45 14 USB
70. MØYHB 10:46 14 USB
71. PC2EBE 10:47 14 USB
72. G1IZH 10:48 14 USB
73. M3ZPY 10:50 14 USB
74. F8BUO 10:51 14 USB
75. DK9JI 10:52 14 USB
76. LA1TPA/P 10:55 14 USB
77. ON4CCU 11:11 14 USB
78. ON3FZT 11:13 14 USB
79. PE2AE 11:13 14 USB
80. OH6MKJ 11:14 14 USB
81. RN3KL 11:15 14 USB
82. RN3REY 11:17 14 USB
83. PAØKT 11:18 14 USB
84. PA3FYG 11:19 14 USB
85. MM3XXW 11:20 14 USB
86. OZ1FWY 11:21 14 USB
87. F4PCM 11:22 14 USB
88. OH3GZ 11:24 14 USB
89. PA2X 11:25 14 USB
90. UA9UBL 11:26 14 USB
91. G7SQL/M 11:29 14 USB
92. F5NZO 11:32 14 USB
93. RW1AZ 11:33 14 USB
94. 2EØALH 11:34 14 USB
95. PH9HB 11:37 14 USB
96. 4O4B 12:44 7 LSB
97. IZ1PJN 12:46 7 LSB
98. IN3EAW 12:49 7 LSB
99. DF2BX 12:50 7 LSB
100. DL2KDW 12:52 7 LSB
101. OZ1JQE 12:53 7 LSB
102. EU1DZ 12:54 7 LSB
103. G1INK 12:55 7 LSB
104. M3RHI 12:55 7 LSB
105. DF7IS 13:00 7 CW
106. 9A7W 13:02 7 CW
107. 9A2AA 13:03 7 CW
108. GØNUP 13:05 7 CW

HA5MA/p

1. DJ5AV 08:49 7 CW
2. HA5MO 08:49 7 CW
3. DL1FU 08:50 7 CW
4. HB9BYZ 08:51 7 CW
5. OK1HCG 08:51 7 CW
6. DL5DUB/QRP 08:52 7 CW
7. G3OHC 08:52 7 CW
8. DL6FAX 08:53 7 CW
9. DL6CMK 08:55 7 CW
10. HB9DAX 08:55 7 CW
11. HA7UL 08:56 7 CW
12. SP4NKU 08:56 7 CW
13. G4GRG 08:57 7 CW
14. DL5KUS 08:58 7 CW
15. F5NEP 08:59 7 CW
16. OK1KL 09:00 7 CW
17. SM1CXE 09:00 7 CW
18. G4WSX 09:01 7 CW
19. S59DKR 09:01 7 CW
20. GØTDM 09:16 7 CW
21. G3WPF 09:18 7 CW
22. DL6UNF 09:19 7 CW
23. HA7UG 09:19 7 CW
24. OE8XBH 09:20 7 CW
25. G8MIA 09:21 7 CW
26. HA5MO 09:28 10 CW
27. PAØIA 09:28 10 CW
28. GØNUP 09:29 10 CW
29. GØHIO 09:29 10 CW
30. F5CH 09:33 10 CW
31. DL2KUF 09:34 10 CW
32. GØTDM 09:34 10 CW
33. ON7ZM 09:34 10 CW
34. DL1MDU 09:35 10 CW
35. EI7CC 09:36 10 CW
36. OZ6TL 09:36 10 CW
37. DJØVZ 09:37 10 CW
38. HB9AGO 09:37 10 CW
39. RZ4NWA/QRP 10:01 14 CW
40. HA5MO 10:04 14 CW
41. F6COW 10:08 14 CW
42. F5UKL/QRP 10:10 14 CW
43. G4WSX 10:10 14 CW
44. GØECJ 10:11 14 CW
45. EA1OD/QRP 10:12 14 CW
46. G4SSH 10:12 14 CW
47. G4CMQ 10:13 14 CW
48. MØCYR 10:13 14 CW
49. F6EWB 10:14 14 CW
50. GØNUP 10:15 14 CW
51. PD7BZ 10:15 14 CW
52. DL1MDU 10:16 14 CW
53. UR5MA 10:18 14 CW
54. I2BJS 10:19 14 CW
55. UR5EDG/QRP 10:21 14 CW
56. DJ5AV 10:24 14 CW
57. PC5WDB 10:27 14 CW
58. GMØAXY 10:53 14 SSB
59. GM4YMM 10:55 14 SSB
60. LA1TPA/P 10:55 14 SSB
61. EA3IM 10:58 14 SSB
62. OH3GZ 10:58 14 SSB
63. PA2X 10:58 14 SSB
64. HA5MO 10:59 14 SSB
65. MM0BHX 10:59 14 SSB
66. HA7UL 11:00 14 SSB
67. EA1OD/QRP 11:01 14 SSB
68. EA2RC 11:01 14 SSB
69. RK3NWN 11:01 14 SSB
70. GØELJ 11:03 14 SSB
71. MM3WED 11:05 14 SSB
72. RZ9UI 11:07 14 SSB
73. ON3TE/QRP 11:08 14 SSB
74. 2EØKFO 11:09 14 SSB
75. G3ZQQ 11:09 14 SSB
76. GØMSM 11:10 14 SSB
77. F5VNB 11:40 14 SSB
78. OM3WMF/P 11:49 145 FM
79. HA7JDU 11:53 145 FM
80. HA5CDC 11:54 145 FM
81. HA2KME/P 11:59 145 FM
82. HA5BMT 12:07 145 FM
83. PAØFBI 12:21 7 CW
84. F5HTR 12:22 7 CW
85. DJ4BG 12:23 7 CW
86. DL2KDW 12:24 7 CW
87. DL4LRM 12:26 7 CW
88. F6JOU 12:28 7 CW
89. DJ2IA 12:29 7 CW
90. DL5AMF 12:31 7 CW
91. I2CZQ 12:31 7 CW
92. DJ6ZC 12:32 7 CW
93. GØTDM 12:33 7 CW
94. DL4BQL 12:35 7 CW
95. F5SQA 12:35 7 CW
A jól végzett munka után beültünk egy késői ebédre és ittunk egyet a 200-ra.
A QSOkat - mint mindig - feltöltöttük a SOTA adatbázisába.

A SOTA weekenden sajnos nem lehetünk ott a hegyen, mindenkinek sok sikert és jó szórakozást kívánunk!