A tizenharmadik kirándulás KD-017 Somlyó 448 m ( 1 pont )

2009 április 7.

Felejtsük el végre azt a sok kellemetlenséget, ami akadályozott bennünket, induljunk végre a hegyre! Úgyis jön a Húsvét, hátha találkozunk a nyúllal, biztos festi már a tojásokat.
Reggel 9 felé szálltunk ki a Tornyópuszta melletti baromfitelepnél az autóból. A csúcs irányába vezető úton a sorompó ugyan nyitva volt, de a továbbhaladást "behajtani tilos" tábla tiltotta.
A baromfitelepen éppen egy nagy markolóval pakolták az almot, szinte harapni lehetett a levegőt. Nagyot szippantottunk és gyalogosan indultunk tovább az aszfaltúton a kék jelzés mellett a ragyogó délelőtti napsütésben.
Végre nincs hó, nincs eső, nincs sár és végre itt a TAVASZ!
Pár száz méter megtétele után a turistajelzés letérített bennünket egy földútra, majd egy furcsa hordólerakaton vezetett keresztül.
Nem akarjuk tudni, mi van a hordókban.
Egy jellegzetes, szép fánál jobbra fordultunk, innen már a kék háromszög visz fel a csúcsra.
A kilátás:
Gyorsan neki is álltunk az állomás felépítésének.
A gyalográdiós beszámolók fényképei alapján tudtuk, hogy komolyabb fák nincsenek a csúcson, ezért vittük magunkkal a pecabot-vertikált.
Bekapcsoltuk a kézirádiót, mindjárt akadt is egy érdeklődő, de amikor látta, hogy a rádió szimplex csatornára van állítva, csalódottan visszafordult. Azt hiszem, átjátszó-frekihez volt szokva.
Ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhattuk Laci nagyszerű új szerzeményét, egy Begali billentyűt. Én a saját lötyögő, klaffogó billentyűm után eleinte sokat hibáztam vele, de gyorsan hozzászoktam, a jót könnyű megszokni. Nagy előnye az is, hogy jól tapad az alukoffer fedelén, használat közben nem kell fogni.
A meleg napsütésben először csak leültünk a fűbe a rádió mellé...
...később el is heveredtünk.
 Milyen kullancs ?!
7, 10 és 14 megán dolgoztunk, főleg CW-n. URH-n csak 2 FM QSO-ra futotta, de rövidhullámon a hétköznap ellenére nagyszerű volt az aktivitás.
Állomásbontáskor látni véltem a Húsvéti Nyulat egy fa koronájában. Azt hiszem, mégsem az volt, de legközelebb nem iszom annyi ásványvizet...
Itt látható a megtett utunk. 3,15 km-t sétáltunk, közben 156 m-t emelkedtünk. Ugyanezen az úton jöttünk visszafelé.
154 QSO-t csináltunk, jobb ez, mint a havazásban azt várni, mikor mondja már a másik, hogy menjünk haza...
Itt meghallgatható néhány QSO-részlet :

A hangfelvétel mobiltelefonnal készült.
A nyuszit végül is itt találtuk meg, nem volt könnyű, hiszen söprűnek álcázta magát.
A LOGok:

HA5LV/P

1. LA1ENA/P 08:10 7 CW
2. G4SSH 08:15 7 CW
3. DL3BRA 08:16 7 CW
4. RK2FWN 08:17 7 CW
5. DF5WA 08:18 7 CW
6. F2LG 08:18 7 CW
7. HB9BYZ 08:19 7 CW
8. DJ5AV 08:20 7 CW
9. F6GEO 08:20 7 CW
10. G4CMQ 08:21 7 CW
11. HB9AGH 08:21 7 CW
12. G4OBK 08:22 7 CW
13. ON4CAP 08:22 7 CW
14. G4ZIB 08:23 7 CW
15. HB9CKV 08:24 7 CW
16. S51ZG 08:25 7 CW
17. GØTDM 08:26 7 CW
18. ON4ON 08:26 7 CW
19. HB9AAQ 08:27 7 CW
20. 9A4MF 08:30 7 CW
21. DL3JST 08:31 7 CW
22. G4WSX 08:32 7 CW
23. DL2EF 08:37 7 CW
24. DL2DXA 08:37 7 CW
25. GØAZS 08:37 7 CW
26. DL1FU 08:41 7 CW
27. SM1CXE 08:41 7 CW
28. G3OHC 09:10 10 CW
29. G4GRG 09:12 10 CW
30. 2EØOOO 09:13 10 CW
31. DF1TJ 09:13 10 CW
32. GØTDM 09:15 10 CW
33. F6GEO 09:16 10 CW
34. F6CEL 09:16 10 CW
35. HB9RE 09:17 10 CW
36. IØKHY 09:19 10 CW
37. OZ8PG 09:20 10 CW
38. F6FTI 09:21 10 CW
39. F5CH 09:21 10 CW
40. EI7CC 09:23 10 CW
41. G3TJE 09:23 10 CW
42. GØAZS 09:24 10 CW
43. DJ4EY 09:25 10 CW
44. DL7VKD/P 09:25 10 CW
45. UY2ZA 09:29 10 CW
46. MØCYR 09:30 10 CW
47. ON4BB 09:30 10 CW
48. DL8MLD 09:31 10 CW
49. I1GIS 09:31 10 CW
50. F6ENY 10:13 10 CW
51. RX3BO 10:13 10 CW
52. UY5QZ 10:13 10 CW
53. F5UKL/QRP 10:14 10 CW
54. US7IVW 10:15 10 CW
55. DL9LM 10:16 10 CW
56. EW7SG 10:16 10 CW
57. HB9HH 10:18 10 CW
58. DJ8JK 10:20 10 CW
59. OH4FCW/QRP 10:32 14 CW
60. MØGIB 10:46 14 USB
61. EA1ARB 10:47 14 USB
62. M3ZDZ 10:48 14 USB
63. M3LDN 10:50 14 USB
64. MI3GEI 10:52 14 USB
65. GØPXB 10:53 14 USB
66. G3KXQ 10:56 14 USB
67. G4FRK 10:58 14 USB
68. GM1FNX 10:59 14 USB
69. GI4ZOS 11:00 14 USB
70. MW6KSL/P 11:02 14 USB
71. F9KP 11:32 10 CW
72. LZ1KP 11:34 10 CW
73. IK6QBQ 11:35 10 CW
74. I3JSS 11:36 10 CW
75. I1GZG 11:37 10 CW
76. HB9AGO 11:39 10 CW
77. HE8AFI 12:01 7 CW
78. G4ELZ 12:02 7 CW
79. HA5CVJ 12:06 145 FM
80. HA7UG 12:09 145 FM

HA5MA/P

1. LA1ENA/P 08:34 7 CW
2. GØBPU 08:43 7 CW
3. ON4ON 08:44 7 CW
4. US5WAF 08:45 7 CW
5. DL1AZZ 08:46 7 CW
6. HE8AFI 08:46 7 CW
7. DJ5AV 08:48 7 CW
8. DL3BRA 08:48 7 CW
9. DL2EF 08:48 7 CW
10. F6GEO 08:48 7 CW
11. F5NRJ 08:49 7 CW
12. HB9CKV 08:50 7 CW
13. HB9AGH 08:50 7 CW
14. G3WPU 08:51 7 CW
15. F5NEP 08:52 7 CW
16. HB9AAQ 08:52 7 CW
17. OZ8A 08:52 7 CW
18. G4WSX 08:53 7 CW
19. IZ1IAM 09:00 7 SSB
20. OZ9AO 09:35 10 CW
21. UT5WE 09:36 10 CW
22. 7XØMT 09:37 10 CW
23. F6FXS 09:39 10 CW
24. US4MXX 09:40 10 CW
25. F5UKL/QRP 09:40 10 CW
26. EI7CC 09:40 10 CW
27. EA1ARB 09:43 10 CW
28. RL3AC 09:43 10 CW
29. ON7KO 09:43 10 CW
30. G4USW 09:45 10 CW
31. IK7PBS 09:45 10 CW
32. F6GEO 09:50 10 CW
33. F6ICG 09:50 10 CW
34. LY5G/QRP 09:51 10 CW
35. F8MRU 09:53 10 CW
36. RZ4FB 09:54 10 CW
37. UA3WY 09:54 10 CW
38. DL6XAZ 09:55 10 CW
39. UA3PBN 09:55 10 CW
40. DC8TS 09:57 10 CW
41. F6ACV 09:57 10 CW
42. F5CH 09:57 10 CW
43. SM7DZD 09:58 10 CW
44. IZØFWD 10:01 10 CW
45. F6ENY 10:02 10 CW
46. DL7VKD/P 10:03 10 CW
47. DF4BJ/QRP 10:03 10 CW
48. ON4CAS 10:03 10 CW
49. G4ELZ 10:05 10 CW
50. YO4ASG 10:06 10 CW
51. DL1MDU 10:07 10 CW
52. F6DYA 10:07 10 CW
53. UA3WY 10:09 10 CW
54. OH3GZ 10:10 10 CW
55. RX9KA 10:10 10 CW
56. PAØIA 10:11 10 CW
57. UY5QZ 10:11 10 CW
58. RN3ZBB 10:38 14 CW
59. UA9CM 10:38 14 CW
60. UR7LZ 10:42 14 CW
61. DL1HSI 11:40 7 CW
62. DL2EF 11:43 7 CW
63. DL5AMF 11:44 7 CW
64. HB9AGO 11:44 7 CW
65. HA7UG 11:45 7 CW
66. SM1CXE 11:45 7 CW
67. I1GZG 11:48 7 CW
68. DJ5AV 11:49 7 CW
69. G4CMQ 11:50 7 CW
70. DJ5KZ 11:50 7 CW
71. DL7BW/P 11:52 7 CW
72. IØZRM 11:54 7 CW
73. LA5SAA 11:58 7 CW
74. ON4CMT 11:58 7 CW
A QSOkat - mint mindig - feltöltöttük a SOTA adatbázisába. TNX.
tilos
Sárga
Rügy
Virág
Kék
Lerakat
A szép fa
A csúcskő
A kilátás
Az állomás
Az érdeklődő
Begali
Akcióban 1
Fekve
Mászóka
A nyuszi
A kocsma
Asztalnál 1
Asztalnál 2
Bogár
Itt
HA5LV/p in CW QSO
with


2EØOOO
DF1TJ
GØTDM
HA5MA/p in CW QSO
with


F5NEP
G4WSX