A hatodik kirándulás KM-029 Iharos 334 m ( 1 pont )

2008 december 7.

Hát így még nem jártunk. Pedig milyen szép napos reggelre ébredtünk vasárnap. Már aki ébredt, mert én csak Laci telefonhívására nyitottam ki a szemem, az sms-ét meg se hallottam. Süt a nap, nem megyünk ? - kérdezte. Én csak dünnyögtem valamit, kávé előtt voltam, ebédmeghívásom, asztalfoglalásom volt fél egyre (ezt telefonon sikerült átszervezni kettőre). - Jó, menjünk, de hova ? A Bagó-hegyet már régen kinéztem magunknak, de oda 5CQZ Zoli és 5TI Pista mennek. Pistával SKYPE-on tanakodtunk pár percig, de tudtam, nincs sok időm, indulni kell, ha ebédre vissza akarok érni. Több lehetőség is felmerült, végül az Iharos mellett döntöttünk. Gyorsan kinyomtattam a térképrészletet , és indultam Laciért.
Nem néztük meg a Google-ban, hogy délkelet felől kényelmes kocsiút vezet fel a csúcsra, Biatorbágy felől közelítettünk, itt követtük el az első hibát. Igaz, a meredek és csúszós útért kárpótolt, hogy megpihenhettünk a Szily-kápolnánál.
Jó meredek út vezetett tovább a lerombolt katonai bázishoz. Helyenként szárnyat bontottunk és átrepültük az akadályt.
Sic transit gloria mundér...
Jó, de hova tegyük az antennát ? Árbocot nem hoztunk magunkkal, menjünk be a fák közé. Ez volt a második hiba. Fel is húztuk először a 7 megás, utána a 10 megás dipolt, berendeztük az állomást a földön és vidáman elkezdtünk rádiózni. Jöttek is szépen mindkét sávon annak ellenére, hogy RTTY és CW verseny is volt 7 megán.
Közben felfedeztük a woodpecker nyomait. Egyszer talán elmesélem a fiataloknak, mi is volt az.
A szél egyre erősödött, alig hallottuk a rádiónkat, 7UL Ferit meg egyáltalán nem, aki a dombtetőn keresett minket. Kézirádió nem volt nálunk így sajnos elkerültük egymást. Később Feri 10 megán éppen ezt magyarázta, amikor hatalmas recsegés -ropogással leszakadt a fejünk felett egy jó nagy ág, szerencsére fennakadt a fa ép részein, de jól megijedtünk, még a tollat is berúgtuk valahova az avar alá, nem is találtuk meg. Komoly baleset is lehetett volna. Valahogy elment a kedvünk a további rádiózástól, meg az időnk is fogyott, összepakoltunk, elindultunk lefelé. De kitaláltuk, hogy menjünk le inkább a katonai objektumtól induló - no nem a főúton - ösvényen. Lópatanyomokat láttunk rajta, biztos kényelmesebb, mint amin jöttünk.

Ez volt a legnagyobb hibánk. Összevissza járkáltunk a hegyen, megpróbálkoztunk átvágni, de csak a földútba torkolló ösvényen haladhattunk, a földút házak közé ért mi pedig egyre távolodtunk úticélunktól.

Nem cifrázom, a szakadékba esés szkülláit és a támadólag közeledő kutyafalka karübdiszeit kikerülve végül a viadukthoz jutottunk le, onnan még jó utat kellett megtennünk a kocsiig. Közben azért láttunk szép decemberi bokrot is. Végül is csak jó negyedórát késtem az ebédről, nagy letolást nem kaptam.

A kirándulásnak sok tanulsága van, most csak ezek jutnak az eszembe:

  • Akinek időre kell menni valahova, ne menjen hegyre.

  • Gyűjtsünk be minden elérhető információt a célterepről, ha gyanítható, hogy nincsenek fák, vigyünk árbocot.

  • Nagy szélben nézzük meg, hogy milyen fa alá ülünk le.

  • Most már tényleg vigyünk kézirádiót.

  • Ha nem tudjuk, hova vezet egy út, csak akkor induljunk el rajta, ha mindegy, hogy hova érkezünk.

  • Biatorbágyon nem laknak emberek, ha ott járunk, ne számítsunk senkitől információra.

  • Tulajdonképpen szerencsénk volt, épségben maradtunk, csináltunk 80 QSO-t, még 2 DX-et is. Jó nap volt ez a mai.

  • Repülés
    A Szily-kápolna
    Laci rádiózik
    Woodpecker
    A bűnös faág
    Decemberi bokor
    A ránkszakadó faág
    A LOGok :

    HA5MA/P

    1. HA7UL 10:07 7 CW
    2. DF2PI 10:08 7 CW
    3. DF4BV 10:09 7 CW
    4. F4CTJ 10:09 7 CW
    5. DL2DXA 10:10 7 CW
    6. HB9AGH 10:10 7 CW
    7. ON4ON 10:11 7 CW
    8. HB9CMI 10:12 7 CW
    9. DL3BRA 10:13 7 CW
    10. DL3JPN 10:13 7 CW
    11. DJ5AV 10:14 7 CW
    12. S51Z 10:15 7 CW
    13. DL2EF 10:17 7 CW
    14. S58R 10:17 7 CW
    15. SM1CXE 10:18 7 CW
    16. G4CPA 10:19 7 CW
    17. GØTDM 10:21 7 CW
    18. HA7UG 10:21 7 CW
    19. DL5AVJ 10:22 7 CW
    20. DL8YR 10:23 7 CW
    21. DL8YR 10:54 10 CW
    22. RW4HM 10:55 10 CW
    23. RZ3ABF 10:55 10 CW
    24. HA7UL 10:56 10 CW
    25. SF4J 11:00 10 CW
    26. DF3SM 11:01 10 CW
    27. DF5KT 11:01 10 CW
    28. G4ELZ 11:01 10 CW
    29. F4DIA 11:03 10 CW
    30. DF1BN 11:05 10 CW
    31. F6FNA 11:05 10 CW
    32. F5CH 11:06 10 CW
    33. M1EYP 11:06 10 CW
    34. PA7ZZ 11:07 10 CW
    35. UA4HAM 11:08 10 CW
    36. G7ROY 11:09 10 CW
    37. UT2LA 11:09 10 CW
    38. UA1AAV 11:10 10 CW
    39. HA5TI 11:20 10 CW

     

    A logokat érvényesítettük, azaz feltöltöttük a SOTA adatbázisába . Köszönünk minden QSO-t, reméljük legközelebb még többet csinálunk.

    HA5LV/P

    1. DL8DXL 09:54 7 CW
    2. HA7UG 09:55 7 CW
    3. DL3JPN 09:56 7 CW
    4. DL6KVA 09:56 7 CW
    5. DL5MU 09:57 7 CW
    6. G4OBK 09:57 7 CW
    7. S59UAR 09:57 7 CW
    8. G3WPF 09:58 7 CW
    9. ON4CAS 09:58 7 CW
    10. GØTDM 09:59 7 CW
    11. DL7RAG 10:00 7 CW
    12. S58R 10:00 7 CW
    13. HA7UL 10:01 7 CW
    14. F6CEL 10:02 7 CW
    15. S51ZG 10:02 7 CW
    16. LA1ENA 10:03 7 CW
    17. GØBPU 10:04 7 CW
    18. DL1FU 10:05 7 CW
    19. G4SSH 10:05 7 CW
    20. DJ5KZ 10:25 7 CW
    21. DJ5AV 10:25 7 CW
    22. SM6CMU 10:25 7 CW
    23. DL8YR 10:26 7 CW
    24. S57EA 10:26 7 CW
    25. DL9UJF 10:28 7 CW
    26. DLØNZ 10:29 7 CW
    27. S58MU 10:29 7 CW
    28. GØGQL 10:30 7 CW
    29. GXØANT 10:32 7 CW
    30. DK7ZH 10:34 7 CW
    31. F6FNA 10:46 10 CW
    32. EW7TA 10:48 10 CW
    33. F9XN 10:48 10 CW
    34. JA1BPA 10:49 10 CW
    35. RW4HM 10:49 10 CW
    36. HB9AGH 10:51 10 CW
    37. 2EØOOO 10:52 10 CW
    38. GWØDSP 10:53 10 CW
    39. UA9MHN 11:11 10 CW
    40. UA1OJL 11:12 10 CW
    41. SM1CXE 11:14 10 CW