Hát így még nem jártunk. Pedig milyen szép napos reggelre ébredtünk vasárnap. Már aki ébredt, mert én csak Laci telefonhívására nyitottam ki a szemem, az sms-ét meg se hallottam. Süt a nap, nem megyünk ? - kérdezte. Én csak dünnyögtem valamit, kávé előtt voltam, ebédmeghívásom, asztalfoglalásom volt fél egyre (ezt telefonon sikerült átszervezni kettőre). - Jó, menjünk, de hova ? A Bagó-hegyet már régen kinéztem magunknak, de oda 5CQZ Zoli és 5TI Pista mennek. Pistával SKYPE-on tanakodtunk pár percig, de tudtam, nincs sok időm, indulni kell, ha ebédre vissza akarok érni. Több lehetőség is felmerült, végül az Iharos mellett döntöttünk. Gyorsan kinyomtattam a térképrészletet , és indultam Laciért.

Nem néztük meg a Google-ban, hogy délkelet felől kényelmes kocsiút vezet fel a csúcsra, Biatorbágy felől közelítettünk, itt követtük el az első hibát. Igaz, a meredek és csúszós útért kárpótolt, hogy megpihenhettünk a Szily-kápolnánál.
Jó meredek út vezetett tovább a lerombolt katonai bázishoz. Helyenként szárnyat bontottunk és átrepültük az akadályt.

Sic transit gloria mundér...
Jó, de hova tegyük az antennát ? Árbocot nem hoztunk magunkkal, menjünk be a fák közé. Ez volt a második hiba. Fel is húztuk először a 7 megás, utána a 10 megás dipolt, berendeztük az állomást a földön és vidáman elkezdtünk rádiózni. Jöttek is szépen mindkét sávon annak ellenére, hogy RTTY és CW verseny is volt 7 megán.

Közben felfedeztük a woodpecker nyomait. Egyszer talán elmesélem a fiataloknak, mi is volt az.

A szél egyre erősödött, alig hallottuk a rádiónkat, 7UL Ferit meg egyáltalán nem, aki a dombtetőn keresett minket. Kézirádió nem volt nálunk így sajnos elkerültük egymást. Később Feri 10 megán éppen ezt magyarázta, amikor hatalmas recsegés -ropogással leszakadt a fejünk felett egy jó nagy ág, szerencsére fennakadt a fa ép részein, de jól megijedtünk, még a tollat is berúgtuk valahova az avar alá, nem is találtuk meg. Komoly baleset is lehetett volna. Valahogy elment a kedvünk a további rádiózástól, meg az időnk is fogyott, összepakoltunk, elindultunk lefelé. De kitaláltuk, hogy menjünk le inkább a katonai objektumtól induló - no nem a főúton - ösvényen. Lópatanyomokat láttunk rajta, biztos kényelmesebb, mint amin jöttünk.

Ez volt a legnagyobb hibánk. Összevissza járkáltunk a hegyen, megpróbálkoztunk átvágni, de csak a földútba torkolló ösvényen haladhattunk, a földút házak közé ért mi pedig egyre távolodtunk úticélunktól.

Nem cifrázom, a szakadékba esés szkülláit és a támadólag közeledő kutyafalka karübdiszeit kikerülve végül a viadukthoz jutottunk le, onnan még jó utat kellett megtennünk a kocsiig. Közben azért láttunk szép decemberi bokrot is. Végül is csak jó negyedórát késtem az ebédről, nagy letolást nem kaptam.

A kirándulásnak sok tanulsága van, most csak ezek jutnak az eszembe:

Akinek időre kell menni valahova, ne menjen hegyre.

Gyűjtsünk be minden elérhető információt a célterepről, ha gyanítható, hogy nincsenek fák, vigyünk árbocot.

Nagy szélben nézzük meg, hogy milyen fa alá ülünk le.

Most már tényleg vigyünk kézirádiót.

Ha nem tudjuk, hova vezet egy út, csak akkor induljunk el rajta, ha mindegy, hogy hova érkezünk.

Biatorbágyon nem laknak emberek, ha ott járunk, ne számítsunk senkitől információra.

Tulajdonképpen szerencsénk volt, épségben maradtunk, csináltunk 80 QSO-t, még 2 DX-et is. Jó nap volt ez a mai.