A negyedik kirándulás KM-016 Kutya-hegy 558 m ( 2 pont )

2008 november 30.

HA FF 015Stamp

― Na, most hétvégén nem érdemes sotázni, most lesz a CQ-WW CW ― mondta Laci.

― Vörldvájdoztunk mi már eleget. Vasárnap délelőttre jó időt jeleznek, menjünk fel valahova ― válaszoltam.

― Jó, de ne menjünk messzire, úgyse lesz valami nagy eredmény.

És úgy is lett.

Advent első vasárnapján, Szent András napján reggel 9 felé már Nagykovácsi határában tapostuk az olvadozó havat a ködben, hátunkon a szokásos felszereléssel. A sárga jelzésű útról észak felé fordulva egy turistajelzés nélküli, de a térképen feltüntetett úton haladtunk tovább. A vadveszélyre figyelmeztető tábla elolvasása után kissé megszeppenve keltünk át a kerítés felett átvezető hídon.
A helyszíni információs táblán lévő térkép nagy hibája, hogy hiányzik róla az

Ön itt áll →

megjelölés. Csak kis tanakodás után sikerült azonosítani helyzetünket.
Az emelkedő nem volt túl meredek, de a hó csúszott, a levelek is jó nedvesek voltak, nem volt könnyű dolgunk, néha meg kellett állnunk kicsit pihenni.

A k+ jelzésnél balra fordultunk és meglepően gyorsan elértük uticélunkat.

Közben találtunk egy réginek látszó kilométerkövet, rajta a 29-es szám. Vajon mit jelölhet?

A csúcson lévő beton csonkagúlára telepítettük a rádiót, a környező fákra felhúztunk egy-egy dipolt 7, 10 és 14 megára.

Az antennákat - szokás szerint - közönséges ( kender? ) madzaggal kötöttük ki. Ez nem valami erős, de abban bízunk, hogy az esetleg a helyszínen maradó darabok gyorsan lebomlanak.

A hóval borított talajon nehezen találtunk dobósúlynak alkalmas követ.

7 mega távírón a verseny miatt meg sem próbáltuk, pedig eddigi tapasztalataink szerint ez hozta volna a legtöbb QSO-t. 7 SSB-n, 10 CW-n és 14 -en mindkét üzemmódban megjelentünk, a várakozásnak megfelelően szerény sikerrel. Azért sok ismerős hívójellel találkoztunk.
A kevés QSO ellenére jól éreztük magunkat. Tudtuk, az erdőben bármi megtörténhet. Nagyon vártuk a Mikulást, ezúttal hiába. Igaz, még csak november utolsó napja van.
Összesen 51 QSO-t csináltunk. Hiányzott a 7 mega távíró. Sebaj, majd legközelebb behozzuk.
Most, hogy gyakran utaztatom a kisrádiót ( FT-897 ), kezdtem megunni, hogy állandóan ki-be szereljem a belső tápot és az eredeti alsó zárólemezt ill. akkutartót. Fogtam magam, vettem egy kapcsolóüzemű tápot az Anico-tól.

Csináltam egy új tápkábelt is, hogy ne kelljen állandóan szerelni a gyári tartozék kábelt, amire egyébként is fast-on csatlakozókat forrasztottam az akkus üzemhez. A rádió-oldali csatlakozó beszerzésével kapcsolatban jó tanácsokat kaptam HA5BWW-től és HA5TI-től. TNX Ede és Pista ! A külföldi és hazai források is drágának tűntek, végül a Lomex-nél kaptam 48 Ft-ért (plusz a tüskék) ha nem is eredetit, de olyat, amit egy kis faragással könnyen át lehetett alakítani. Annyi hátránya azért van a gyárihoz lépest, hogy nincs rajta a kicsúszás elleni bepattanó fül, de ez asztali üzemben talán nem olyan nagy baj. Piros meg fekete 4-es MKh vezetékem meg volt itthon, egyébként 100 Ft körül van métere.

A belső táppal ( FP-30 ) egyelőre nincsenek terveim, talán majd nyáron a Kis-Duna partjáról 6m-en és 2m -en fogom használni.
Szt András a koronán
Átkelés
Pihenő
Pihenő
SSB
Mikulás
Télapó
AV-825
A gyári csatlakozó Ezt vettem a Lomexnél Átfaragás után
Ez a gyári
Ezt vettem a Lomexnél
Ez az átalakított
A LOGok :

HA5MA/P

1. IZ1JKH 09:23 7 SSB
2. DL4FDM 09:23 7 SSB
3. IZ5FSO 09:24 7 SSB
4. DG6MIB 09:25 7 SSB
5. G4SSH 09:29 10 CW
6. F/N2UGB 09:32 10 CW
7. G4USW 09:33 10 CW
8. F4CTJ 09:34 10 CW
9. GØTDM 09:35 10 CW
10. G4CPA 09:39 10 CW
11. PAØHRM 09:40 10 CW
12. G4OBK 09:42 10 CW
13. G7GQL 09:43 10 CW
14. DL2EF 09:45 10 CW
15. SM6DER/7 09:46 10 CW
16. GXØANT 09:47 10 CW
17. SM6SMU 09:49 10 CW
18. HA7UL 09:51 10 CW
19. IK2RMZ 10:11 10 CW
20. F6FNA 10:14 10 CW
21. ON3WAB 10:16 10 CW
A logokat érvényesítettük, azaz feltöltöttük a SOTA adatbázisába . Köszönünk minden QSO-t, reméljük legközelebb többet csinálunk.

HA5LV/P

1. RZ3DA 08:40 10 CW
2. HA7UG 08:41 10 CW
3. SMØDXT 08:46 10 CW
4. F4CTJ 08:48 10 CW
5. ON4CAP 08:48 10 CW
6. G3WPF 08:49 10 CW
7. G4LNA 08:51 10 CW
8. 9A7W 08:54 10 CW
9. 9A4MF 08:55 10 CW
10. RU4HD 08:58 10 CW
11. RX3AIJ 09:00 10 CW
12. UA3MAI 09:01 10 CW
13. HA5TI 09:03 10 CW
14. EI2CL 09:05 10 CW
15. HA7UL 09:52 10 CW
16. ON6ZJ/P 09:53 10 CW
17. ON4ON 09:54 10 CW
18. F6EFI 09:55 10 CW
19. SM3TLG 09:55 10 CW
20. G4CPA 09:56 10 CW
21. GØTDM 09:57 10 CW
22. HA4XC 09:58 10 CW
23. GØBPU 10:00 10 CW
24. HA3OD 10:00 10 CW
25. G7GQL 10:01 10 CW
26. DJ5AV 10:02 10 CW
27. IK2RMZ 10:03 10 CW
28. GXØANT 10:05 10 CW
29. UA4HQA 10:05 10 CW
30. F8MUU 10:07 10 CW