A harmadik kirándulás KM-028 Margita 344 m ( 1 pont )

2008 november 22.

HAFF 018Stamp

A Puskás-börzéről hazafelé tartottunk Lacival. Már megint ugyanazok a bóvli - és hulladékhegyek, tisztelet a kivételnek.

Jelentőségteljesen ránéztem és megjegyeztem, milyen szokatlanul jó az idő.

― Rendben, találj ki valami közeli csúcsot. Az aksik fel vannak töltve ― mondta.

― Már kitaláltam ― vallottam be pironkodva.

Hazaszaladtunk egy korai ebédre és délben már a domb tövében fékezett az autónk. Ahogy haladtunk a dombtető felé, a lombjukvesztett fák egyre fenyegetőbben zúgtak az erősödő szélben, de mi - csúcshódítók lévén - rettenthetetlenül haladtunk tovább a lankás domboldalon.

A torony már messziről látszott, koronája szépen csillogott az őszi napsütésben. Arra viszont nem számítottunk, hogy ajtaja nyitva áll, vaslépcsője szinte sértetlen. Még szép, hogy azonnal felmentünk, hátunkon az antennás táskával.
A torony tetejéről csodálatos kilátást élvezhettünk...

...de nem nézelődtünk sokáig, mert ezerrel fújt a szél. Jól össze is gubancolta az antennakikötő madzagokat, de pár perc múlva impozáns magasságban tudhattuk a 7 megás dipolt. Az én sapkám persze megint lent maradt.

A rádiót a közeli nagy betonkockára állítottuk, bekapcsolás, kihangolás, és...

...és 7 mega CW-n az LZ-DX dübörgő állomásain való szomorúsággal vegyes meglepődés. Már megint nem volt túl szerencsés az időpont kiválasztása.

Sebaj, azért csak nekiálltunk a szokott módon, felváltva. Jöttek is szépen, de sajnos ki-kitúrtak bennünket az erős versenyállomások. 5TI Pista nem mondott újságot, amikor közölte, hogy nagy a QRM. Az se használt, hogy senki se írt be bennünket a clusterbe. A SOTAWATCH -on azért megjelentünk.
Az erdőben futottak, sétáltak néhányan, odajött hozzánk egy egyetemista srác, aki - ha jól értettük - valami terepi kutatást végzett az egyeteme számára. Érdeklődéssel figyelt bennünket, még forró teával is megkínált, nekünk sajnos nem volt annyi eszünk, hogy vigyünk. Jó hideg víz persze volt nálunk. A hőmérő ekkor már 0 fokot mutatott, néha megindult a hóesés, a szél sem csillapodott. Kezdtünk lefagyni. Legalább egy kis pálinkát hoztunk volna...

A város fölött nehéz hófelhők gyülekeztek, a 7 mega megfeneklett, 14-en nem jöttek. Hiába mondtam a derék bolgárnak, hogy foglalt a freki, türelmesen meghallgatta, majd tovább bömbölt.
10 megán nincs verseny, telepítsünk antennát ? Se bennünk, se az akkumulátorokban nem volt több energia. Állomásbontás.
Azzal a jó érzéssel búcsúztunk, hogy ismét nyomot hagytunk pár állomás logjában. Az előttünk ottjártak meg a torony falán.
Összesen 78 QSO-t csináltunk. Volt is, lesz is jobb.
Mivel itthon a rádiót más ( főleg 2m WSJT ) célokra használom, célszerű pár dolgot még elindulás előtt átállítani a menüben, hogy ne a hegyen kelljen ezzel időt és akkukapacitást lekötni. Mivel ezt többször elfelejtettem, most leírom magamnak.

Igen hasznos a hegyen, ahol sokszor nincs hova letenni a billentyűt az MFo menüpont 3 db BEACON TEXT memóriája. A PLY1-be és a PLY2-be a hívójelet, PLY3-ba a SOTA REF Nr.-t írom, lehetőleg ezt is még otthon.
A torony
Felfelé
Kilátás a toronyból
Fent a dipol
5LV
Egy érdeklődő
Lenyomat
MFo
PLY3
Antennaszerelés
A LOGok :

HA5MA/P

1. HA5TI 12:10 7 CW
2. RA1QQ 12:10 7 CW
3. G4ELZ 12:12 7 CW
4. F4CTJ 12:13 7 CW
5. OK2QA 12:13 7 CW
6. DL7VKD 12:14 7 CW
7. GWØDSP 12:13 7 CW
8. DL/LX1NO/P 12:15 7 CW
9. ON4CAP 12:15 7 CW
10. GØTDM 12:17 7 CW
11. DL4CW 12:18 7 CW
12. DL2KDW 12:19 7 CW
13. DL6KVA 12:19 7 CW
14. OK1ZE 12:19 7 CW
15. S58MU 12:20 7 CW
16. HB9RE 12:21 7 CW
17. HA5LZ 12:21 7 CW
18. DL2BQW 12:22 7 CW
19. HB9AFH 12:40 7 CW
20. GWØDSP 12:41 7 CW
21. DL5WW/M 12:43 7 CW
22. G4RQJ 12:43 7 CW
23. G4FUJ 12:45 7 CW
24. GØAZS 12:46 7 CW
25. F6ENO 12:47 7 CW
26. GØNES 12:47 7 CW
27. 2EØOOO 12:48 7 CW
28. DL3JPN 12:49 7 CW
29. DL6HTA 12:50 7 CW
30. ON3WA 12:50 7 CW
31. DF2PI 12:51 7 CW
32. HB9BYZ 12:51 7 CW
33. G4OWG 12:52 7 CW
34. F6EFI 12:53 7 CW
35. G4GRG 12:54 7 CW
36. G3MZV 12:54 7 CW
Hazafelé az M3-on már komoly hózáporban utaztunk. Nem bántuk meg, hogy nem maradtunk tovább a hegyen a hóban. Majd decemberben a pluszpontért !

HA5LV/P

1. SM1CXE 11:58 7 CW
2. DL5WW/M 12:01 7 CW
3. G4SSH 12:02 7 CW
4. HB9CMI 12:02 7 CW
5. UT1MO 12:02 7 CW
6. DL5FCO 12:03 7 CW
7. DL3BRA 12:04 7 CW
8. HB9AFI 12:04 7 CW
9. SM3TLG 12:04 7 CW
10. HB9AGH 12:05 7 CW
11. OK2QA 12:05 7 CW
12. UA4NU 12:05 7 CW
13. DL3JRN 12:07 7 CW
14. F6FTB 12:07 7 CW
15. G4CMQ 12:08 7 CW
16. OE9GWI 12:08 7 CW
17. DL8DXL 12:09 7 CW
18. HB9DDE 12:09 7 CW
19. G3OHC 12:22 7 CW
20. SMØGNS 12:22 7 CW
21. LA1ENA 12:23 7 CW
22. G3RDQ 12:24 7 CW
23. HB9BYZ 12:24 7 CW
24. SM5BMB 12:26 7 CW
25. HA5TI 12:27 7 CW
26. DL2EF 12:29 7 CW
27. MØCOP 12:29 7 CW
28. ON4ON 12:29 7 CW
29. ON6NW 12:30 7 CW
30. F6EFI 12:31 7 CW
31. RK6HG 12:32 7 CW
32. G3WPF 12:33 7 CW
33. 9A7W 12:35 7 CW
34. 9A4MF 12:35 7 CW
35. DL4ALI 12:35 7 CW
36. DL2RSW 12:35 7 CW
37. ON7KTR 12:37 7 CW
38. DL6HTA 12:57 7 CW
39. F6ENO 12:57 7 CW
40. DL1NKS 12:59 7 CW
41. ON6DF 12:59 7 CW
42. SA3APA 13:28 14 CW
A logokat érvényesítettük, azaz feltöltöttük a SOTA adatbázisába. Köszönünk minden QSO-t, reméljük legközelebb többet csinálunk.
Ext. Menu 020 CAT/LIN/TUN TUNER
Ext. Menu 085 TUNER/ATAS TUNER
Menu MFj SPOT  [BK]  [KYR] BK ON - KYR ON
Menu MFl NB  [AGC]  FAST AGC ON